News

Az országgyűlési képviselő szerint a cél az, hogy mindegyik ellenzéki erő elinduljon a jövő évi választáson, így a szavazatok szétaprózódjanak.
Rezonancia címmel nyílt meg új kiállítása a balatonfüredi Vaszary Galériában. „Az élet kiemelt, szép pillanatai, egy mű látása, hallása vagy olvasása eligazítást, megnyugvást, támpontot és irányt adha ...
Műsoron kívül InterCity és expresszvonat is beszállt a régiségek népszerűsítésébe azzal, hogy méltóztattak leállni, ez viszont tipikusan mai jelenség.
A Tisza Párt EP-képviselője és egészségügyi szakpolitikusa személyesen látogatott el az egészségügyi intézménybe, miután hazugsággal vádolták.
A hétfői lépés előzménye, hogy vasárnap gyakorlatilag megbénult a légiközlekedés Moszkva és Szentpétervár között. Az orosz elnök már megbízott vezetőt is kinevezett a tárca élére.
Meglepő beismeréssel szolgáltak a kínai külügyminiszter múlt heti brüsszeli tárgyalásai. Vang Ji ugyanis – néhány a megbeszélés részleteit ismerő személy szerint – szerdán megmondta az Európai Unió ve ...
Nagy nap ez a mai – jelentette be a miniszterelnök, illetve a nevében író admin a Harcosok Klubja WhatsApp-csoportjában.
A fővárosi önkormányzat összeállította rákosrendezői kívánságlistáját: a többi között adóbevételek átengedését és a Liget projekthez hasonlatosan külön építési törvényt kér az Orbán-kormánytól – tudtu ...
A független országgyűlési képviselő úgy értesült, hogy a rendőrség kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával azonosított személyeknek automatikusan kiküldi majd a büntetéseket.
Minden olyan országot, amely a BRICS Amerika-ellenes politikájához igazodik, 10 százalékos pótvámmal fognak sújtani – közölte az amerikai elnök.
Több tucatnyi embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Texas kormányzója arra figyelmeztet, hogy még több heves esőzésre van kilátás, a hatóságok szerint az áldozatok száma biztosan emelkedni f ...
Az idővel való gazdálkodás felértékelődése mutatja a legjobban, hogy mennyire megváltozott Magyarországon az élet. A közlekedési infrastruktúra állapota csak az utolsó öt évben került a legfontosabb k ...