News
Műsoron kívül InterCity és expresszvonat is beszállt a régiségek népszerűsítésébe azzal, hogy méltóztattak leállni, ez viszont tipikusan mai jelenség.
A Tisza Párt EP-képviselője és egészségügyi szakpolitikusa személyesen látogatott el az egészségügyi intézménybe, miután hazugsággal vádolták.
A hétfői lépés előzménye, hogy vasárnap gyakorlatilag megbénult a légiközlekedés Moszkva és Szentpétervár között. Az orosz elnök már megbízott vezetőt is kinevezett a tárca élére.
Meglepő beismeréssel szolgáltak a kínai külügyminiszter múlt heti brüsszeli tárgyalásai. Vang Ji ugyanis – néhány a megbeszélés részleteit ismerő személy szerint – szerdán megmondta az Európai Unió ve ...
Nagy nap ez a mai – jelentette be a miniszterelnök, illetve a nevében író admin a Harcosok Klubja WhatsApp-csoportjában.
A fővárosi önkormányzat összeállította rákosrendezői kívánságlistáját: a többi között adóbevételek átengedését és a Liget projekthez hasonlatosan külön építési törvényt kér az Orbán-kormánytól – tudtu ...
A független országgyűlési képviselő úgy értesült, hogy a rendőrség kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával azonosított személyeknek automatikusan kiküldi majd a büntetéseket.
Minden olyan országot, amely a BRICS Amerika-ellenes politikájához igazodik, 10 százalékos pótvámmal fognak sújtani – közölte az amerikai elnök.
Több tucatnyi embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Texas kormányzója arra figyelmeztet, hogy még több heves esőzésre van kilátás, a hatóságok szerint az áldozatok száma biztosan emelkedni f ...
Egy szegényebb somogyi vagy borsodi faluba született gyereknek csak álom marad, hogy a települése támogatásával eljusson egy nyári táborba, míg a tehetősebb városok akár több száz nebulójuk ingyenes t ...
Az idővel való gazdálkodás felértékelődése mutatja a legjobban, hogy mennyire megváltozott Magyarországon az élet. A közlekedési infrastruktúra állapota csak az utolsó öt évben került a legfontosabb k ...
Lehetetlen visszalapátolni a tehénbe, ami már egyszer onnan kijött – tartja a népi bölcsesség. Hasonlót élnek meg egy borsodi faluban, Olaszliszkán. Az óvodavezetőről kezdett minden alap nélkül valaki ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results